2011 májusában indult útjára a Virágzó Zugló utcafront szépítési program. A kezdeményezés egyik példaértékű sajátossága, hogy Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzata és a zuglói lakosok közösen hozzák rendbe, teszik virágzóvá a lakóházukhoz tartozó utcafrontot, előkertet.
A programban résztvevő lakosoknak az önkormányzat térítésmentesen biztosítja az elültetendő cserjéket és virágpalántákat, valamint az ültetéshez szükséges felszerelést. Az előkészítést, az ültetést valamint az elkészült terület további gondozását a lakóközösségek végzik.
A zuglói lakók és lakóközösségek részére meghirdetett pályázat sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint a felhívás közzétételét követően a polgármesteri kabinethez beérkező több száz jelentkezés és az eddig elkészült, Zugló több száz pontján elkészült utcafronti virágágyás. A program egész évben tart, a késő őszi fagyok beköszöntéig.
A jelentkezést követően minden pályázatot elbírálunk, így türelemmel kell várni a kapcsolatfelvételéig.
A Program első szakaszában – a helyszíni felmérést követően, előre egyeztetett időpontban – a lakóközösség a koordinátor szakmai irányításával közösen ülteti el az önkormányzat által biztosított növényeket. A program folytatásaként, az úgynevezett második szakaszban, (előreláthatóan az őszi hónapokban) a programkoordinátor előzetes egyeztetést követően ismét felkeresi az elkészült utcafrontok, előkertek tulajdonosait a tapasztalatok közös értékeléséhez és az elkészült virágágyás ellenőrzéséhez.
A program egyik legfontosabb célja, hogy felhívja a nyilvánosság figyelmét közterületeink rendbetételének, tisztán tartásának fontosságára, ezért az ültetés folyamatáról és az elkészült területről fényképfelvétel és kisfilm készül.
A programról, ültetésekről készült kisfilmek megtekinthetők a Virágzó Zugló youtube csatornáján.