Gömbakác
Az alapfaj: 20–25 m magas, állományban ennél jóval alacsonyabb, ± sudaras, idős korban elterebélyesedő koronájú fa. Hajtásai kopaszak, a rügyek mellett 2 pálhatövissel. Nagy levelei páratlanul szárnyasan összetettek. Illatos, fehér virágai 10–20 cm-es fürtökben május–júniusban nyílnak. Lapos hüvelytermése 5–10 cm hosszú, barna.
A fehér akác volt az első fafajok egyike, amit (1601-ben) Amerikából Európába áthoztak, hazánkban pedig az első, erdősítésre felhasznált exóta faj. Az 1700-as évek elején került Magyarországra, majd a XVIII. század végétől országszerte tömegesen kezdték telepíteni. Ma egyike a legfontosabb erdészeti fafajoknak (mintegy 16% területaránnyal), de egyben azon kevés fának is, amit a falusi kertekben (a gyümölcsfákon kívül) megtűrtek, sőt ültettek is. Alföldi falu például el sem képzelhető akác nélkül. Népszerűségét – szívóssága mellett – sokoldalú felhasználhatóságának köszönheti: virága illatos, kiváló mézet ad, fája alkalmas oszlopnak, szőlőkarónak, cölöpnek, parkettának, hordókészítésre, szerszámnyélnek és még számos egyéb célra. Tűzifaként szárítás nélkül „nyersen” is ég. Meg kell azonban jegyezni, hogy igazán jó minőségű fát és nagy fahozamot csak a Dunántúli- vagy az Északi-középhegység lábánál elterülő, jó termőhelyeken szolgáltat.
Hazája az USA középső és keleti része.
Fény- és melegigényes, szárazság- és várostűrő.
A fehér akácnak, mint alapfajnak a kertészeti jelentősége jóval kisebb. Hátránya, hogy tövises, árnyéka gyér, zárt állománya alatt pedig (allelopátiás hatása miatt) más fás szárú növény (díszcserje) nemigen marad meg.
Utcafásításra főképp a fajtáit használják:
’Umbraculifera’ – Gömbakác – Magas törzsre oltva metszés nélkül is szabályos, 3–4 méternél nem szélesebb gömbkoronát nevel. Szűk utcák fásítására is alkalmas. Virágot nem hoz.